MFF kedvezményezetti infóblokk keretes

Így búcsúztunk idén a nyártól

Beküldve: Címlap

„2016 ÉV NYÁRBUCSÚZTATÓ” 

2016 nyarbucsu15

A Kőszegi Sporthorgász Egyesület 2016. szeptember 02-03-án - immáron kilencedik éve - a kőszegi csónakázó tavon NYÁRBÚCSÚZTATÓ rendezvényét szervezte meg, amelynek keretében páros horgászversenyre és a baráti társaságok, civil- és társadalmi szervezetek főzőversenyére került sor. A korábbi évek rendezvényét az egyesület kiegészítette ingyenes állatsimogatóval, gyermekek lovagoltatásával, country táncházzal, valamint élő zenével.


A rendezvényen nagy számban vettek részt kőszegi polgárok, a programokra visszajáró, érdeklődők, látogatók, turisták, így a rendezvény látogatottsága a több száz fővel rekordot döntött.

A jó hangulatú nyílt páros 4 x 4 órás horgászverseny - melyre a nevezési helyek a verseny kiírását követően egyszerre megteltek - péntek délután vette kezdetét. Az egybefüggő 20 órás verseny, utolsó fordulója szombaton 12 órakor zárult.

A versenyen egy bot és egy horog használata volt kiírva, így a horgászsport minden vállfaja megtalálható volt, mely a jó hangulatot emelte. A horgászversenyen akadt a horogra amur, ponty, keszeg és kárász, azonban páros verseny feltételei szerint a két szektorra osztott csapattagoknak a szektorhelyezésükre is figyelniük kellett, mivel ez adta meg csapat helyezését.

A csapat horgászversenyen 342230 gramm hal került horogra, és az alábbi eredmények születettek:

1. helyezett: Iszak Barnabás – Séfer Szabolcs (segítő Eső Attila)

2. helyezett: Csikós János – Baumgartner Gyula

3. helyezett: Kelemen Richárd – Horváth Ferenc (segítő ifj. Kelemen Péter)

Legnagyobb halat fogó: Nagy István 9920 gramm ponty

Egyéni legjobb eredmény: Horváth Ferenc 35340 gramm

Szombaton a kora reggeli órákban az egyesület által kezelt területen, a tüzek füstjei, alapanyagok illatai jelezték, hogy kezdetét vette a baráti társaságok, civil- és társadalmi szervezetek főzőversenye, mely pörkölt, leves és „egyéb” kategóriákban került megrendezésre.

2016 nyarbucsu233

A versenyző csapatok jó hangulatban készítették ételeiket, melynek során a zsűri szinte a kezdetektől figyelte a sürgő forgó munkálatokat. Komoly feladat hárult Básthy Béla alpolgármesterre, Virág János Lukácsháza polgármestere és Baumgartner Gyula tógazda bírálókra, mivel nem csak az elkészült életeket, hanem annak munkafolyamatát, készülő étel bemutatását, öltözetet és higiéniát is pontozni kellett. A déli harangszót követően az elkészült ételek zsűrizése is megkezdődött, melynek során az íz, illat, összhatás és a tálalásé volt a főszerep.

A horgászverseny és főzőverseny eredményeinek összesítése alatt, a versenyeken részvevők, rendezvényre kilátogatók az elkészült ételeket fogyaszthatták el, Tompa István, Scheer József, Zsoldos Zoltán kiváló élő zenéjére. Az ételek közt megtalálható volt vadpörkölt, halászlé, birkapörkölt, raguleves, kürtös kalács, palacsinta, pogácsa és még sokféle finomság, melyeket a kilátogatók jóízűen fogyasztottak.

A főzőverseny sorrendjét a zsűri úgy foglalta össze, hogy minden elkészített étel nyertes, melynek a bizonyítéka, hogy a bográcsok tartalma rövid időn belül megfogyatkozott.

A főzőverseny egyéb kategóriájában a „VÉP” csapat boros finánc kedvencét,  leves kategóriában „CSUCCSA” halászléjét, pörkölt kategóriában pedig  a „NYOMOZÓK” vaddisznó pörköltjét emelték ki, mely utóbbi csapat újabb egy évig birtokolja az egyesület által alapított vándorserleget is. Minden nevező a támogatásoknak köszönhetően külön díjazásban részesült.

A délután, és az este folyamán a Mulatósok(k) zenéjére szórakozhattak a rendezvényre kilátogatók.

A Nyárbúcsúztató rendezvény kiemelt támogatásáért, magas színvonalú díjazás megteremtéséért külön köszönet illeti Kőszeg Város Önkormányzatát, TECSO Hipermarketet, Tóth Pincészetet, a Sporthorgász Egyesületek Vas megyei Szövetségét és mindenkit, aki a rendezvény sikeres lebonyolításában részt vállalt.

A további képek itt vannak

Partnereink

Koszeglogo       koszegidokep      medterterkeplogo         Fish farmlogo              vasszovlogo    

Kapcsolat

KŐSZEGI SPORTHORGÁSZ EGYESÜLET

9730 Kőszeg Kossuth Lajos utca 3.

posta: 9730 Kőszeg, Pf 25.

info@koszegitavak.hu  koszegitavak@gmail.com

 

Bálint Péter elnök 06-30/986-1660

Németh László titkár 06-30/958-3204

Kovács Béla gazdasági felelős, halászati őr  06-20/281-3340

ifj Rába Attila környezetvédelmi felelős, halászati őr 06-30/454-1181

Fider Tamás ifjúsági és sportfelelős,halászati őr 06-20/573-6417

Orbán Balázs tógazda (Csónakázó tó) 06-20/575-3448

Klobetz Gergely tógazda ( Téglagyári tó) 06-20/429-1599

Rólunk

Kőszeg legnagyobb civil szervezeteként működünk 1973 óta. Horgász egyesületként elkötelezett, néha már már harcos, ugyanakkor reális, mértéktartó természet- és környezetvédők vagyunk. Egyesületünkben és két tavunkon szívesen látunk mindenkit, aki ezen célokat magáévá tudja tenni és egy jól működő, rendezvényekben, programokban gazdag egyesület tagja szeretne lenni, vagy egyszeűen csak jól akarja magát érzeni. 

team1
team2
team3
team4
team5