|
A KŐSZEGI SPORTHORGÁSZ EGYESÜLET HORGÁSZRENDJE 2012. ÉVRE
A Kőszegi Sporthorgász Egyesület (továbbiakban: KSHE) közgyűlése, a horgászat jogi szabályozását figyelembe véve, illetve, az országos horgászrenddel összhangban, azok betartása mellett, az egyesület tavain folytatott sporthorgászat rendjét az alábbiak szerint szabályozza. E szabályok elősegítik a horgászat céljának érvényesülését: a sportszerű eszközökkel és módszerekkel történő horgászatot, a kifogott hallal való ésszerű kíméletes bánásmódot, a szabadidő kulturált eltöltését, az egészséges kikapcsolódást a természetben.
I. ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK
1. Horgászni a KSHE kezelésében lévő vízterületeken az jogosult, akinek érvényes állami horgászjegye, KSHE által kiállított területi engedélye van, vagy érvényes napijeggyel rendelkezik.
2. A horgászatra jogosult horgászás közben köteles magánál tartani, személyi azonosításra alkalmas okmányát, horgászigazolványát, tagsági lapját, állami horgászjegyét, valamint a területi engedélyét, fogási naplóját, vagy napijegyét. Az ellenőrzésre jogosult személyek (hivatásos halőr, társadalmi halőr (KSHE vezetőségének közzétett határozata által kiállított, ellenőrzésre jogosító igazolvánnyal rendelkező személy), rendőr és más hatósági közegek) felszólítására ellenőrzésre át kell adnia, és lehetővé kell tennie a horgászeszközök és a zsákmány megvizsgálását.
3. Az ellenőrzésre jogosult személyek azt a járművet, amelyen feltehetően halzsákmány van, működési területükön feltartóztathatják, átvizsgálhatják és jogosulatlan halzsákmány esetén az elkövetők ellen, intézkedhetnek.
4. A faj szerinti tilalom alá eső, vagy a méreten aluli kifogott halat, valamint a természetvédelmi célból védett halfajokat, illetve azt a faj szerint tilalom alá nem eső és méretes halat, amelyet a horgász nem kíván megtartani, haladéktalanul és kíméletesen kell a vízbe visszahelyezni.
5. A vízszennyezés, halpusztulás esetén a horgász kötelessége, hogy arról haladéktalanul tájékoztassa az egyesület vezetőségét, vagy a társadalmi halőröket. Minden horgász köteles a vízből az elpusztult halat kiemelni – ha az, lehetséges - és olyan helyen elhelyezni, hogy az a kirándulókat, sétálókat nem zavarja és biztonsággal elszállítható.
6. Foglalt, etetett hely érvényesítésére – 7. pont kivételével - lehetőség nincs, érkezési sorrendben, a szomszédos horgászt nem zavaró módon lehet a helyeket elfoglalni. Tilos a vízi és vízparti növényzetnek a horgászhely fenntartásához elengedhetetlenül szükséges mértékét meghaladó csonkítása, illetve irtása; a partvédelmi létesítmények megbontása, engedély nélküli építése. A horgász köteles a horgászhelyét tisztán tartani és azt a horgászat befejeztével tisztán hátrahagyni.
7. A Csónakázó-tó befolyó, és kifolyó betonjáról, valamint vízi létesítményekről tilos horgászni. A Téglagyári tavon, horgászstég, horgászállás létesítése, a vezetőséghez benyújtott írásos kérelem alapján, vezetőségi határozat birtokában lehetséges. A horgászstégen a vezetőség által kiadott stéghasználati engedéllyel rendelkező horgász horgászhat. A jogosult távollétében, a horgászstégen érkezési sorrendben más horgásznak is engedélyezett a horgászat.
8. Az egyesületi közgyűlések idején, az egyesület tavain horgászni tilos!
9. A horgász sötétedés után köteles horgászhelyét folytonosan megvilágítani, oly módon, hogy az jól látható legyen, és másokat ne zavarjon.
10. Az egyesület vizein - a tulajdonosi döntés értelmében - fürödni tilos!
11. A tavak mellett sátrazni, horgászat céljából, a horgászat időtartamára, a vízterülettől 5 méter távolságban, az egyéb tűzvédelmi, közegészségügyi stb. szabályokba foglaltaknak megfelelően lehet. A sátor, horgászfelszerelés, a horgászhely foglalása nélkül, maximum két óra időtartamra hagyható el. Tulajdonosi döntés értelmében, a Csónakázó-tavon a sátrazás, Malomárok, Nemezgyár által határolt oldalakon engedélyezett.
12. ESETLEGES BALESETEKÉRT, KÁROKÉRT AZ EGYESÜLET FELELŐSSÉGET NEM VÁLLAL!
II. A HORGÁSZAT RENDJE
1. A területi jeggyel, napijeggyel rendelkező
- felnőtt horgászok egyidejűleg két készséggel (bottal) készségenként legfeljebb 2 horoggal,
- ifjúsági horgászok egy készséggel (bottal) legfeljebb 2 horoggal,
- a gyermekhorgász egyidejűleg egy készséggel (bottal), egy horoggal horgászhat.
A bojlis horgászat során pontymatrac használata kötelező, pontymatrac hiányában bojlis horgászmódszer alkalmazása tilos. Felnőtt és Ifjúsági horgász egész évben pergethet, gyermekhorgásznak a pergetés tilos. A tavakon csónakból horgászni tilos. Az egyesület vizeinek partján tilos halat pucolni!
2. HORGÁSZATI ÍDŐ:
Március 1-től – Október 31-ig, 00.00 órától - 24.00 óráig,
November 01-től - Február 28- ig., 07.00 órától - 18.00 óráig.
A horgászati időn kívül, illetve a kíméleti időben horgászkészséggel a vízparton tartózkodni tilos!
3. MÉRETKORLÁTOZÁSOK, TILALMI, KÍMÉLETI IDŐK:
A./ A faj szerinti tilalmi idők és legkisebb fogható méretek jogszabályban meghatározottakkal azonosak, az alábbi kivételekkel:
- Pontyra az egyesület tavain nincs általános tilalmi idő!
- Pontyot 50 cm felett kötelező visszaengedni (nem vihető el)!
- Amurt 70 cm felett kötelező visszaengedni (nem vihető el)!
- Csuka 45 cm mérettől fogható.
- Egész évben tilos elvinni a koi pontyot, compót.
B./ Kíméleti idők:
- Békés hal, ragadozó hal telepítésének időpontját követően a vezetőség kíméleti időt állapíthat meg, mely legfeljebb 15 napig terjedőn időszak lehet.
- Fogási korlátozásról a vezetőség a hirdetőtáblákon és más lehetőségeket kihasználva a tagságot a lehető legszélesebb körben tájékoztatja. Amennyiben a közzététel megtörtént senki nem hivatkozhat az ismeret hiányára.
4. FOGHATÓ/ELVIHETŐ MENNYISÉGEK:
A./ Éves felnőtt KSHE területi jeggyel rendelkező horgászok (méret, tilalmi korlátozás alá nem eső halfajok kivételével):
- napi 2 db nemes halat (összesen: heti 6 db nemes halat, éves szinten a váltott területi engedély szerinti (15 db vagy 30 db) halmennyiséget)
- napi 3.- kg egyéb halat (összesen: heti 15 kg, évi 30 kg egyéb hal, kivétel busa és törpeharcsa, amelyeket korlátozás nélkül lehet elvinni)
foghatnak/vihetnek el az egyesület vizeiről.
B./ Éves ifjúsági KSHE területi jeggyel rendelkező horgászok (méret, tilalmi korlátozás alá nem eső halfajok kivételével):
- napi 1 db nemes halat (összesen: heti 2 db nemes halat, éves szinten a váltott területi engedély szerinti 7 db halmennyiséget,
- napi 3.- kg egyéb halat (összesen: heti 15 kg, évi 30 kg egyéb hal, kivétel busa és törpeharcsa, amelyeket korlátozás nélkül lehet elvinni)
foghatnak/vihetnek el az egyesület vizeiről.
C./ Éves KSHE területi gyermekjeggyel, rendelkező horgászok (méret, tilalmi korlátozás alá nem eső halfajok kivételével):
- napi 1 db nemes halat (éves szinten összesen 3 db nemes halat)
- napi 3.- kg egyéb halat (összesen: heti 15 kg, évi 30 kg egyéb hal, kivétel busa és törpeharcsa, amelyeket korlátozás nélkül lehet elvinni)
foghatnak/vihetnek el az egyesület vizeiről.
KSHE gyermek területi jegy vizsga letételét követően adható ki
D./ Napijeggyel rendelkező horgászok (érvényes, a horgászati idő figyelembevételével: az igényelt egybefüggő 12 óra időtartamra), méret, tilalmi korlátozás alá nem eső halfajok kivételével:
- 1 db nemes halat,
foghatnak/ vihetnek el az egyesület vizeiről, a napijegy egyéb hal elvitelére nem jogosít.
E./ A napijegy kiadását az egyesület vezetősége korlátozhatja
F./ Az A –D. pontokban meghatározott, vissza nem engedett halat, a horgász köteles életben tartani, de később fogott más hallal kicserélnie tilos. A vissza nem engedett nemes halat, a fogási naplóba a horgászat folytatása előtt köteles bejegyezni a horgász, becsült kerekített súly, hó, nap, óra, perc feltüntetésével. Az egyéb halat pedig, a horgászat befejezésekor kell a fogási naplóba bejegyezni. Területi jegy újraváltása esetén, az igénybe nem vett hal mennyisége nem vihető át.
G./ A területi engedélyek esetében a FOGÁSI NAPLÓT JANUÁR 10- IG KELL leadni (területi jegy újraváltása esetében újraváltással egy időben), a NAPIJEGYEK ESETÉBEN az átadott tájékoztatónak megfelelően. Késedelmes leadás esetén a közgyűlés által meghatározott szankciót kötelező a vezetőségnek alkalmazni.
5. JEGYÁRAK:
A jegy árakat, fizetendő egyéb díjak összegét, évente a vezetőség előterjesztésére, a közgyűlés állapítja meg a fenti változatokban.
III. ETIKAI SZABÁLYOK
A horgászat országos szabályaiban előírt etikai szabályokat a KSHE kezelésében lévő vízterületen kötelező betartani.
IV. JOGKÖVETKEZMÉNYEK
A horgászat jogi szabályozásait, valamint jelen horgászrendben foglalt szabályok megsértése fegyelmi eljárást von maga után. Amennyiben a cselekmény a szabályzat megsértésén túl egyéb jogi szabályba is ütközik, a szükséges intézkedéseket meg kell tenni az illetékes jog és hatáskörrel rendelkező szerv felé!
Kőszegi Sporthorgász Egyesület
Kőszeg
|