|
A KŐSZEGI SPORTHORGÁSZ EGYESÜLET
„2011. ÉV NYÁRBUCSÚZTATÓ”
KŐSZEG CSÓNAKÁZÓ TÓ
2011. szeptember 10.
BESZÁMOLÓ
A Kőszegi Sporthorgász Egyesület immáron negyedik éve szervezte meg a kőszegi csónakázó tavon NYÁRBUCSÚZTATÓ rendezvényét 2011. szeptember 10-én, melynek keretében páros horgászverseny és a baráti társaságok, civil- és társadalmi szervezetek főzőversenyére került sor.
A nyílt páros horgászversenyre a nevezési helyek a verseny kiírását követően hamar megteltek, melyet csak az szomorított el, hogy a nagy érdeklődésre tekintettel több csapat nevezését a hely szűke miatt nem tudta fogadni az egyesület.
A csapatok reggel fél hétkor gyülekeztek a verseny regisztrációjára, sorsolására, melyen a megye több horgászegyesületének horgászai képviseltették magukat. A sorsolást követően a versenyzők elfoglalták szektorokban kijelölt helyeiket, majd megkezdték a felkészülést. Nyolc óra előtt öt perccel dudaszó jelezte, a hogy az etetést megkezdhetik a versenyzők, és nyolc órától megkezdődött a verseny.
A horgászversenyen induló csapatok közt nyílttá tette a versenyt, hogy a versenykiírásban csak egy bot és egy horog használata volt korlátozva, így a horgászsport minden vállfaja megtalálható volt a versenyen, mely a jó hangulatot csak emelte.
A baráti társaságok, civil- és társadalmi szervezetek főzőversenyére nevezők fél kilenctől kezdtek érkezni és egyre több ponton a tüzek füstjei, alapanyagok illatai jelezték, hogy készülődnek az ételek. A főzőverseny során a csapatok próbálták a készülő ételek, fűszerkülönlegességek neveit titkolni - kisebb nagyobb sikerrel-, de rövid idő alatt egyértelművé vált, hogy a zsűrinek nehéz dolga lesz.
A horgászverseny tizenkettő órai lefújását követően megkezdődött a mérlegelés, melynek során a szákokban megtalálhatóak voltak szép számban a pontyok, amurok, keszegek, melyek közt, a legnagyobb hal súlya 5960 grammot mutatott.
A mérlegeléssel párhuzamban az elkészült ételek zsűrizése is megkezdődött, melyet Huber László polgármester, Juhász Tibor, Császár István urak végeztek. Az ételek közt megtalálható volt borjúpaprikás, vargányás nyúlpörkölt, sertéspörkölt körömmel, csirkepaprikás, slambuc, tárkonyos raguleves, halászlé, szalontüdő, mely ételek a zsűrinek a sorrend felállításában nehéz feladatot adott.
A horgászverseny és főzőverseny eredményeinek összesítése alatt a versenyeken résztvevők, az egyesület tagjai, a rendezvényre kilátogatók, és nem utolsó sorban az egyesületet támogatók az egyesület által épített Horgászoktató és bemutató háza tövében, az országosan egyedül álló halismereti tanösvény mellett pihentek meg és fogyasztották el az elkészült ételeket.
A Kőszegi Sporthorgász Egyesület a Nyárbúcsúztató rendezvényén csatlakozott Juhász Tibor vállalkozó kezdeményezéséhez, melynek keretében a kőszegi Mentőállomás eszközfejlesztéséhez kíván hozzájárulni oly módon, hogy az elkészült ételek díjtalan kimérése során, a rendezvényen résztvevők felajánlásait becsületkassza formájában gyűjtötte, és az így összegyűlt 37.500.- Ft támogatással bővíthette a civil társadalmi kezdeményezés keretét.
A csapat horgászversenyen az alábbi eredmények születettek:
I. helyezett: Kovács Béla – Fider Tamás 6540 gramm
II. helyezett: Komáromi Levente – Németh Krisztián 6120 gramm
III.helyezett: Baumgartner Gyula – Varga István 5860 gramm
Legnagyobb halat fogó: Széles László 5960 gramm
Egyéni legjobb eredmény: Széles László 8240 gramm
A főzőverseny sorrendjét a zsűri úgy foglalta össze, hogy minden elkészített étel nyertes, melynek a bizonyítéka, hogy a bográcsok tartalma rövid időn belül kifogyott, így a díjazás is közel azonos módon került szétosztásra.
A jó hangulatú versenyeket követően a versenyek résztvevői, valamint a Nyárbúcsúztató helyszínét meglátogató érdeklődők, a Mentősök csapatának zenéje mellett, baráti beszélgetéssel egybekötve (mely az esti órákig tartott), úgy összegeztek, hogy a felejthetetlen élményeket újból meg kell ismételni a jövő évben is.
A Nyárbúcsúztató rendezvény kiemelt támogatásáért, magas színvonalú díjazás megteremtéséért külön köszönet illeti a Fisch Kft-t (Carp Zoom), Kőszeg Város Önkormányzatát.

|
Hozzászólások
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.