|
II Kőszegi Bojlis Kupa
/Frissítve/
2011. április 28-a és május 01-e között került· megrendezésre a Kőszegi Csónakázó tavon a II. Kőszegi Bojlis Kupa· horgászverseny.

Többi kép a képekre kattintva
Az előzetesen benevezett 12 csapat (24 fő), az egyesület tó melletti Horgász Oktató és Bemutató házánál a gyülekezett 2011. április 28-án délután három órakor. Kelemen Péter egyesület elnökének, valamint Vető Gábor főszervező megnyitóját követően, sor került a technikai értekezletre, majd a verseny menetének és a szabályok pontos ismeretében kisorsolták a versenyzők szektor beosztásait. A sorsolás is eltérő volt a megszokottnál, mivel a csapatok a sorsolás sorrendjét és szektor számát is egy kupica alján találták, miután annak tartalmát megitták.
A versenyzőknek külön csatát kellet vívniuk időjárással mind a négy nap folyamán, mivel a szél többször változtatta az irányát, az eső, zápor is több alkalommal tiszteletét tette a verseny idején, mely a fogási eredményekre kihatott.A versenynapok során a halak napközben nem táplálkoztak intenzíven, így a versenyzők beszélgetését, tapasztalatcseréjét nem zavarták meg, igaz a versenyen fogott halak összsúlya meghaladta a verseny végére a 375 kilogrammot. A verseny vasárnap 12.00 órakor ért véget, melyet követően került sor az eredményhirdetésre, tapasztalok összefoglalására, valamint nem maradhatott el negyedik nap sem Kiss Rudolf és Horváth Antal horgásztársak által készített közös ebéd.

Országosan is ritkaság számba menő haljelölés is történt a verseny ideje alatt, a Kőszegi Sporthorgász Egyesület részéről, melynek során 42 darab 55 centimétert meghaladó ponty került megjelölésre. A jelölésekhez speciális haljelölő berendezést szereztünk be, és a horgászrendben rögzített el nem vihető halak egy részének jelöléseit velégeztükl, és folytatjuk a jövőben is. A jeleken fel van tüntetve a az egyesü·let neve és egy egyedi sorszám, mellyel jól azonosítható az ezt viselő hal. A jelölés során rögzítésre került a hal hossza, kerülete és súlya, valamint minden jelölt hal fényképe felkerül egy egyedi kartonra. A halak jelölésével értékes információkat kívánunk gyűjteni a halak növekedési képességéről, a megmaradási és kifogási adatairól, mely adatokat a honlapon is közzé teszünk.
·I. helyezett:
NÉMETH TEAM 116960 gramm
Hollósi János
Németh József
·II. helyezett:
CARP FANATIC 56160 gramm
Horváth Róbert
Nagy János
·III. helyezett:
ABSULUTE CARP 41060 gramm
Kulcsar Georg
Schlögl Edward
·Legnagyobb halat fogó:
Hollósi János 8680 gramm
A versenyen fogott halak összsúlya:
375820 gramm
Jelölt halak száma:
42 darab
|
Hozzászólások
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.