Kősüllő

Megnyúlt, aránylag alacsony, oldalról lapított testű hal. Feje hosszú, a szeme nagy, ehhez mérten az orra rövid, nem sokkal haladja meg a szem átmérőjét. Szája csúcsba nyíló, elég nagy, de fölső állkapcsának vége nem ér túl a szem középvonalán. Szájában erős fogak ülnek, de a többi közül kiemelkedő ebfogai csak a 10-15 centinél kisebb, fiatal példányoknak vannak. Körülbelül azonos magasságú hátúszói közül az elsőben 12-14 tüske, a másodikban 20-22 elágazó sugár számolható. Farokúszója jól fejlett, a széle enyhén bemetszett. Farkalatti úszója rövid, benne 9-10 osztott sugár van. Pikkelyei aprók, számuk az oldalvonalon 70-83. Zöldesszürke oldalát határozottabb vonalú sötét harántsávok tarkítják. A nagyobbak testhossza 25-30, esetleg 40 cm.

Európában korlátozott elterjedése miatt a kis mértékben fenyegetett fajok közé sorolják.

Elsősorban a nagyobb vízfolyások középső szakaszára jellemző, emellett tavakban is megtalálható, eurytop, közepesen toleráns. Kifejezetten a mélyebb területek hala.

Kizárólag Európában, ezen belül pedig csak a Fekete-tengerbe és a Kaszpi-tengerbe ömlő folyók vízrendszerében honos. A két legnagyobb elterjedési körzete a Duna és a Volga medencéje. Hazánkban őshonos, főként nagyobb vizeinkben fordul elő.

Szerepel a Berni Konvenció III. függelékében. Hazánkban sem tartozik a gyakori fajok közé, emiatt a veszélyeztetett kategóriába sorolják. Megfelelő élőhelyen nagyobb állományai is kialakulnak

A kősüllő természetes vizeink halászatában kisebb, a horgászfogásokban valamivel nagyobb jelentőséggel bír. A kifogott mennyiség azonban még a horgászzsákmányban is csak 1-10 százaléka a süllőének, tehát a kősüllő nem tartozik a gazdaságilag igazán fontos halaink közé.