Domolykó

Teste hengeres, oldalról csak enyhén lapított. Homloka széles, feje viszonylag nagy. Szája csúcsba nyílik, szájszeglete túlér a szem elülső szélénél húzott merőlegesen. Pikkelyei aránylag nagyok, sötéten szegélyezettek. A farokalatti úszó szegélye, ellentétben a nyúldomolykóéval domború. Farokuszonya aránylag kevésbé kimetszett, mint a Leuciscus nembe tartozó többi fajnál.

Tápláléka vegyes. A ragadozókhoz hasonlóan, kismértékben télen is táplálkozik. A nem ivadékgondozó, a folyóvizek sóderes, köves mederszakaszain rakja ikráit, tehát a litofil szaporodási guildbe tartozik.

Tipikus reofil faj, a márna szinttáj egyik leggyakoribb hala, de kisebb gyakorisággal előfordul a dévér szinttájú vízfolyások nagyobb vízsebességű szakaszain is. A hegyvidéki vízfolyások alsó zónájának, valamint a dombvidéki vízfolyások felső zónájának egyaránt névadó faja, e vízterekben őrszem fajként értékelhető Élőhelye a vízközt található.

Elterjedési területének keleti határa a Volga és a Don vízgyűjtője. Ennek megfelelően a Duna vízgyűjtőjében is őshonos.

Mind hazai, mind európai állományai biztonságban vannak; elterjedési területén tömegesnek tekinthető.

Hasznosítás: Általános elterjedése és gyakorisága miatt a márna zóna halzsákmányában jelentős tétel lehet. Az egyik legkedveltebb sporthal. A pisztrángos vizekben a pisztráng táplálék konkurense lehet, emiatt az állományát a jóval értékesebb pisztráng betelepítése előtt gyéríteni érdemes.